Oroszország és a tea

Oroszország és a tea

Előző posztjainkban bemutattuk Kína és India teázási szokásainak történelmi és kulturális hátterét. Mai írásunkban egy kicsit elkalandozunk erről a területről és közelítünk Európához. Mai cikkünkben Oroszország teázási történelmét fogjuk áttekinteni. Ennek a cikknek a megírását nem kimondottan az Orosz tea termelés, hanem a kínaitól és az Indiaitól nagyban eltérő teázási szokások inspirálták.  Illetve azért is fontos terület ez, mert Oroszország lakosságának 94% -a minden nap fogyaszt teát. És ez igen magas szám.

A tea először 1638-ban érkezett Oroszországba. I Mihály Orosz cár, a Romanov házból származó uralkodó kapta ajándékba. I Mihály gyakran betegeskedett, és nagykövetén keresztül kapta ajándékba a Mongol kántól. A kán azt mondta, hogy ez az ital segíteni fog a betegségek legyűrésében, mert gyógyhatása van. A cár nem szerette a teát mert nagyon keserűnek találta. ezért nem fogyasztotta. Ellenben a fiának Alekszej Mihalovicsnak, aki megitta a teát segített a gyomorproblémáit elmulasztani. A cár betegségének gyógyulása hamar elterjedt a felsőbb osztályok között, akik felfigyeltek az italra. Ezután a tea az Orosz birodalomban még 100 évig luxuscikk maradt. A szállítás nagyon körülményes volt, és igen kevés mennyiséget tudtak importálni. Főleg Angliából vásárolták, mert Anglia hamarabb kialakította a kereskedelmi kapcsolatokat Kínával. Az Orosz kereskedők, nem tudtak közvetlenül a szárazföldön szállítani, mert egyrészt nem volt biztonságos, másrészt nagyon hosszú volt a szállítási idő. 1769-ben állapodtak meg az Oroszok a Kínaiakkal a tea és más kínai áruk behozataláról.

Ebben az időben Kína és a kínai termékek nagyon divatosak voltak a felső osztály körében. Európában ebben az időben kínai tea pavilonokat építettek a kertekben valamint teaszobákat a házakban. Ezt másolta az orosz elit is. Nagy Katalin császárnőnek egész Kínai palotája volt.

A kínai teaszertartás nem működött az oroszoknál, akik a nagyobb mennyiségű forró italhoz voltak szokva. Ezért az orosz kézművesek átalakítottak egy speciális edényt, amelyet egy tradicionális orosz forró italhoz használtak a sbiten-hez ami egy mézzel és gyógynövényekkel kevert ital volt. Ez az edény volt a szamovár őse. Az eredeti mézes italt folyamatosan melegen kellett tartani, hogy a méz folyékony maradjon. Ez úgy nézett ki mint egy óriás teáskanna amelyet faszénnel fűtöttek. Az első szamovárt 1778 -ban készítette, egy tulai fegyvermester Fjodor Liszicin. Ez az eszköz rézből készült és rendkívül drága volt, mint ahogy a kínai teák is. Egy kb. 200 gramm fehér tea 200 rubelbe is kerülhetett, ami akkor egy ló ára volt. Elsősorban a szállítás miatt volt borzasztóan drága. A Peking Moszkva útvonalat tevéken és kocsikkal, kb. 3 év alatt járták meg a kereskedők. Emiatt csak a felsőbb osztályok számára volt elérhető. A szamovár is a lakásokban a gazdagság szimbóluma lett. 18. századi gazdagoknak néha több is volt. A szamovárt használták melegvíz készítésre. Nem csak a teához, hanem mosogatni, lábat, kezet mosni. Volt szamovár külön a teázáshoz, ezt gyakrabban tisztították, és volt egy, amelyet jól látható helyre tettek, ezzel demonstrálva a család státuszát.

Kezdetben az orosz ortodox papok az ördög italának nevezték és ellenezték a fogyasztását. Később mivel a böjtök ideje alatt teljesen vegán étrendet kellett tartani és kerülni kellett az alkohol fogyasztását, ilyen körülmények között az ortodox papok is engedékenyebbek lettek, mivel a böjt ideje alatt a teának magas energia forrása volt. Koplaláskor korlátlan mennyiségben volt fogyasztható.  A teázási szokások a nemességben, az angol teázási szokásokhoz hasonlítottak. Finom porcelánból, néha tej hozzáadásával fogyasztották. Cukrot csak ritkán adtak hozzá, mert az rendkívül drága volt.

A gazdagok asztalai tömve voltak keksszel, lekvárral, mézzel, péksüteményekkel. A kereskedők tea időt tartottak, rengeteg teaital fogyasztásával. Hogy ne keljen olyan sok teát készíteniük kitaláltak egy főzött tea koncentrátumot, a zavarkát. Ez egy nagyon erős tea főzet volt, amelyet fogyasztás előtt forró vízzel hígítottak fel a szamovárból vagy a vízforralóból. A teát leggyakrabban alkoholos italokkal keverték, rummal, konyakkal.

A 19.században új kereskedelmi útvonalat hoztak létre, amely összekötötte Kínát Moszkvával. Ez az útvonal jelentősen csökkentette az árakat. Az új útvonal hajóval megkerülve Indiát és Afrikát, olcsóbb volt mint a hegyeken, pusztákon, sivatagokon keresztül, vagy a transzszibériai útvonalon szállítani. A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása lehetővé tette, a tea Odesszába történő szállítását a Török szoroson keresztül.

A szállítási árak csökkenésével a tea ára is jelentősen esett. A 19 század végére a tea ára az alapvető élelmiszerek árának a szintjére csökkent. Így a lakosság többségének számára elérhetővé vált. A 19. század végén és a 20. század elején a teát ingyen osztották segélyként a szegény emberek részére. Az összekészített segélycsomag, tartalmazott egy kis zacskó teát, egy kis finomítatlan cukrot, és egy vekni kenyeret. Úgy gondolták ez elegendő, hogy az ember egy napot éljen. A 19 század végére a szamovár nélküli otthon a szélsőséges szegénység jele volt. Az 1917-es forradalom után a hatóságok ellenezték az alkohol fogyasztást, ellenben ingyen teát biztosítottak a hadseregnek és a gyáraknak. Természetesen, ha kérdeznétek, hogy milyen minőségű teák voltak ezek, akkor azt kellene válaszolnom, hogy nagyon silány minőségűek voltak. A kiváló minőségű kínai tea, csak az uralkodói elitnek jutott. A lakosság nagy része a Grúz, Srilankai, Indiai teakeverékeket itta. A Szovjetuniónak három olyan területe van amely alkalmas teatermesztésre. Grúzia, Azerbajdzsán, Krasznodar. Ezek közül a Grúz terület volt a legjobb, mert ide a forradalom előtt kínai cserjéket telepítették be. Ennek a teának sem volt igazán jó íze, leginkább a technológia és a gyártás ismeret hiánya miatt. Géppel szüreteltek, durva piszkos körülmények között. Emiatt ezek a teák sok szennyeződést tartalmaztak. Még néha hernyókat is. A szüretelés után a teát gyárakba szállították, ahol a legrövidebb időn belül feldolgozásra került. A többé kevésbé jó minőségű tea az 1960-70-es években kerülhetett csak a városi lakosok asztalára.

Grúz teaültetvény

Az oroszok a világ 10 teafogyasztó országa között tartják számon. Fejenként évente 1,3 kg teát isznak. Leginkább a fekete tea terjedt el az országban. Ma már a szamovárt felváltotta a vízforraló és a melegvíz adagoló. Ha egy orosz ember megérkezett egy vendégségbe a vendéglátók első kérdése az volt, hogy „kérsz egy csésze teát?” A tea szent az orosz emberek számára, a lélek síkosítójának is nevezik. Az orosz kultúra egyik legfontosabb része.

Vélemény, hozzászólás?