A tea rövid története
Picture Tea Map of the World. 1935 by W.H. Uckers, N.Y.

A tea rövid története

A teázás története, olyan régi időkre nyúlik vissza, hogy annak átfogó ismertetése az Encyclopaedia Britannica méreteivel vetekedne. Vagy a Trónok harcáéval. Összekapcsolódik történelemmel, természettudománnyal, vallással, művészettel, politikával, ezenkívül különböző népek hagyományait, kultúráit formálja, alakítja. Szóval igen sok területen, érdekes szerepet játszik. Ezt az írásomat, leginkább azoknak készítettem, akiknek nagyon kevés, vagy lehet, hogy semmilyen ismerete sincs, ennek a növénynek az évezredeken átnyúló történelméről. Abban is bízom, hogy akik jól ismerik a teázáshoz kapcsolódó tényeket, azoknak is tudok valamilyen új információval szolgálni. E rövid, bevezetés után, kezdjük az elején.

A tea növény, Kelet-Ázsiában őshonos és valószínűleg Észak-Burma és Délnyugat-Kína találkozási pontjairól származik.  A statisztikai klaszteranalízis, a kromoszómaszám, az egyszerű hibridizáció, valamint a különféle típusú közbenső hibridek és spontán poliploidok (ígérem, nem lesz több ilyen) azt jelzik, hogy valószínűleg egyetlen származási hely létezik a Camellia sinensis esetében, ez pedig a Burma északi részét, valamint Kína, Yunnan és Szecsuan tartományát foglalja magában. Ez a rész a Himalája keleti hegyvonulatainak dél, délkeleti, 1500-3000 méteren fekvő területei.

A tea fogyasztása a kínai Sang-dinasztia idején kezdődhetett, Yunnan régióban, amikor is vélhetőleg gyógyászati célra használták először. Más elméletek szerint Szecsuanban az emberek fogyasztásra szánt tealeveleket koncentrált folyadékba főztek, más levelek, vagy gyógynövények hozzáadása nélkül, ezáltal a teát keserű, mégis serkentő italként használták, nem pedig gyógyszerként. Kínai legendák az i.e. 2737-ben Shennongnak tulajdonították a tea feltalálását. Shennong egy kínai mitológiából ismert istenség, aki a termőföld, vagy a mezőgazdaság istene volt. Csak, hogy el tudjátok helyezni ezeket a korokat az időben, feltételezések szerint Egyiptomban befejezik a gízai nagy piramis építését (i.e. 2550). Megkezdik Angliában a Stonehenge építését (i.e. 2500 körül) a Sang-dinasztia uralkodása i.e. 1600 és I.e. 1046 közöttire tehető. A zsidók betelepülése Kánaánba (i.e. XIII század). Trója elesése (i.e. XII század). Róma és a Római Birodalom még sehol sem volt, hiszen i.e. 1000 körül jelentek meg a latinok Itália területén. A Görög országban az első olimpiai játékok ideje i.e. 776-ban volt. Innen számítják a klasszikus Görög történelmet. Szóval jó régi cucc ez.

Bár bizonyítékok arra utalnak, hogy a tea ivását először Kína délnyugati részén (Szecsuan / Yunnan terület) vezették be. A tea legkorábbi írásbeli nyilvántartása Kínából származik. A tú 荼 szó jelenik meg a Shijing és más ősi szövegekben, hogy egyfajta „keserű zöldséget” (苦菜) jelöljön, és valószínű, hogy számos különféle növényre utalt, mint például a sonchus, magyarul Mezei csorbóka, a Cikória, vagy a Keserűfű, valamint a Tea. A Huayang krónikákban feljegyezték, hogy a Szecsuanban lévő Ba népek ismertették meg a teát a Zhou királlyal. A Ba államot és szomszédos Shu-t, később a Qin dinasztia meghódította, és a 17. századi tudós, Gu Yanwu szerint, aki a Ri Zhi Lu című művében írta: Azután, miután a Qin elfogta Shu-t, megtanulták, hogyan kell teát inni.” Egy másik lehetséges korai utalás a teázásra a Qin-dinasztiában, Liu Kun tábornoka által írt levélben található, amelyben kérte, hogy küldjenek neki „igazi teát”.

Tea Ceremony Isoda Koryusai

A tea legkorábbi ismert fizikai bizonyítékait 2016-ban fedezték fel, Jing Han császár mauzóleumában Xi’anban, jelezve, hogy a Camellia nemhez tartozó teát, a Han-dinasztia császárai, már Kr.e. 2. században itták. A Han-dinasztia idején Wang Bao “Ifjúsági szerződés” című munkája, amely Kr. e. 59-ben, tartalmazza a tea forrásának első ismert hivatkozását. Az ifjúság által felvázolt feladatok között a szerződés kimondja, hogy “forraljon teát és töltse az edényekbe” és “teát vásárol a Wuyangban”. A teatermesztés első nyilvántartása ebből az időszakból származik (Han Han Xuan császár uralkodása), amelynek során a teát Chengdu közelében lévő Meng-hegységben (蒙山) termesztették. A teázás egy korai, hiteles feljegyzése az i.u. 3. századból származik, Hua Tuo orvosi szövegében, amely kimondta: “keserűen inni, folyamatosan jobban gondolkodni”. A 8. század közepe előtt a tea ivása elsősorban egy déli kínai gyakorlat volt. Nagyon népszerűvé vált a Tang-dinasztia idején (618-907), amikor Koreába, Japánba és Vietnamba is terjesztették a teaivást. Indiában a Himalája térségéből származó növényeket nem használták fel italként. Hosszú ideig csak gyógyászati célra alkalmazták, amíg a britek sokkal később meghonosítottá a teafogyasztást.

A teát először Kínából a portugál papok és kereskedők hozták be a XVI. században, akkoriban chá-nak hívták. A legkorábbi európai hivatkozásában egy velencei, Giambattista Ramusio, aki Magellán, Marco Polo és több nagy felfedező utazásainak krónikáit vetette papírra a velencei köztársaságban, Chiai néven írt a teáról 1545-ben. A tea Európai elterjesztésében a legtöbbet azonban a Hollandok tették. 1607-ben történt, amikor a Holland Kelet-Indiai Társaság egy szállítmányt vitt Makaóból Java-ra, majd két évvel később a hollandok megvásárolták az első rendeléseket, amely Japánban, Hirado-ból származtak, és ezeket Európába szállították. A tea divatos itallá vált Hollandiában, Hágában. A hollandok pedig az italt bemutatták Németországba, Franciaországba és később az Atlanti-óceán túl, New Amszterdamba (New York) is.

Az első angol nyelvű tea leírás, Richard Wickham által írt levélből származik, aki a japán Kelet-India társaság irodáját vezette, és egy makaói kereskedőnek írta 1615-ben a “legjobb faj”. Peter Mundy, egy utazó és kereskedő, aki 1637-ben találkozott a teával Fujianban, azt írta: “chaa – csak víz, amelyben, egyfajta gyógynövény főtt”. Európába a teát 1657-ben egy londoni kávéházban értékesítették először. A teát azonban Nagy-Britanniában nem fogyasztották széles körben 18. századig, és addig is drága maradt az időszak végéig. A Brit teaivók, előszeretettel adtak cukrot és a tejet a fekete teához. 1720-as években a fekete tea elérte a zöld tea fogyasztásának népszerűségét. A csempészet, a lakosság számára a 18. században szélesebb körben is elérhetővé tette a tea fogyasztását. A brit kormány eltörölte a teaadót, ezáltal 1785-ig tulajdonképpen megszüntette a csempészet kereskedelmet. Nagy-Britanniában és Írországban a teát eredetileg luxuscikként fogyasztották, különleges alkalmakkor, például vallási fesztiválokon, halotti virrasztásokkor és háztartási összejöveteleken. A tea ára Európában folyamatosan esett a 19. század folyamán, különösen azután, hogy az indiai tea nagy mennyiségben kezdett megjelenni. A század végére a tea mindennapi itallá vált a társadalom minden szintjén. A tea népszerűsége számos történelmi eseményhez is hozzájárult – az 1773 évi teatörvény, amely új adókat vetett ki a teára, provokálta a Bostoni teadélután néven elhíresült eseményeket. A bostoni események is hozzájárultak az amerikai függetlenségi háború 1775 évi kitöréséhez.  „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták az angliai gyarmatokon.  A kínai tea iránti kereslet által okozott, brit kereskedelmi hiány kérdésének kezelése, szükségessé tette az ópium-kereskedelmet Kínával, amely később több ópiumháborút is eredményezett.

Bostoni teadélután Wikipedia

Kínában a külföldi kereskedők, köztük a Brit Kelet-India Társaság is csak a kijelölt kereskedelmi területen üzletelhettek ekkoriban. Ez a terület Kanton volt, ami ma Guangzhou. Csak a kantoni kikötőn keresztül szerezhettek be Kínai árut, köztük a teát is. Az ópium, mint csereeszköz szerepelt a kínai termékek megvásárlására. A teát eddig az angolok csak feldolgozott formában látták és így is tudták megvásárolni. Ez idő tájt a nagy kereslet miatt a Kelet-Indiai társaság bármit megadott volna, hogy megfejtse a tea növénytermesztési körülményeit és annak feldolgozási ismeretét. 1848-ban a Kelet-India társaság Robert Fortune skót botanikust küldte Kínába, hogy megkeresse és elvigye a tea növényt Nagy-Britanniába és tárja fel a tea készítésének technológiáját. Nagy titokban kezdett küldetése, az angol-kínai első ópiumháború (1839–1842) és a második ópiumháború (1856–1860) közötti szünetben zajlott. Fortune kínai kereskedőnek álcázta magát, így járta be az európaiak által alig látogatott területeket. Több könyve is megjelent az utazásairól, némelyik felér egy James Bond kalanddal. Az általa megszerzett palántákat és technológiákat használták később a Britek, az indiai és a sri lankai tea ültatvények kialakításához. Érdekes módon tehát a teát a britek vitték be, mind két területre, hogy megtörjék a kínai tea monopóliumot. Indiában csak az 1950-es években vált népszerűvé a tea. Előtte csak  anglikálódott indiaiak fogyasztották.

Robert Fortune

Az évszázadok során a tea feldolgozásának különféle módszereit, valamint a tea különféle formáit fejlesztették ki. A Tang-dinasztia idején a teát párolták, majd torta formájúvá alakították, míg a Song-dinasztia során a lazaleves teát fejlesztették ki és ez vált népszerűvé. A Yuan és a Ming dinasztia idején az oxidálatlan tealeveleket, először serpenyőben sütötték, majd hengerelték és szárították. Ez egy olyan eljárás, amely megállítja az oxidációs folyamatot, ami a leveleket besötétítené, és e-miatt lehetséges, hogy a tea levelek zöldek maradjanak. A 15. században kifejlesztették az oolong teát, amelyben a leveleknek serpenyőzés előtt részlegesen oxidálódni hagytak. A nyugati ízek azonban a teljesen oxidált fekete teát részesítették előnyben, így a leveleket tovább hagyták oxidálódni. A sárga tea felfedezés véletlenszerű volt. A zöld tea előállításában a Ming-dinasztia idején, amikor a látszólag hanyag gyakorlatok lehetővé tették a levelek sárgássá válását, de ennek eredményeként más ízek alakultak ki.

Amint látjátok igazán érdekes világba csöppentetek. Ma a tea a víz után a második legnépszerűbb ital a világon, és reméljük, hogy ez így is marad még sokáig. Ha tetszett a cikk kérlek, látogass vissza és keresd új posztjainkat.

Vélemény, hozzászólás?